A babaváró hitel még 2024. december 31-ig támaszt jelenthet a házaspároknak az otthonteremtési törekvéseik megvalósításában. Sokaknak segített már a tájékozódásban a Biztos Döntés babaváró hitel kisokosa. A csakis házaspárok által igényelhető hitel több összetevőből áll, előnye a rendkívül rugalmas konstrukció.
Egyrészt hitelként működik, azonban a személyi kölcsönhöz hasonlóan nem szükséges meghatározni, hogy mire szeretnénk fordítani, tehát szabadon felhasználható. Másrészt az állam által kamattámogatott, ami azt jelento, hogy már az első öt év alatt megszületett gyermek esetén átvállalja a teljes kamat fizetését, a második gyermek esetében pedig a fennálló tartozás 30 százalékát.
A hitel a harmadik gyermek születése után válik a legelőnyösebbé, ugyanis ebben az esetben mentesülünk a teljes tartozás kifizetése alól. A gyerekek számát illetően nem kell előre kötelezettséget vállalni, azonban meglevő gyerekekre nem érvényesíthetőek a kedvezmények, és esetleges válás, külföldre költözés vagy a gyerekáldás elmaradása esetén a kamattámogatás elvész, a babaváró hitel pedig egy személyi kölcsönhöz hasonló hitellé alakul át.
Szülőként a gyermek megszületését követően elkezdődhet a jövőbeni célok szövögetése, amelyek megvalósítása garantáltan egyre nagyobb kiadással jár majd. A Grantis szerint a gyermek megtakarításokon is érdemes előre gondolkozni. Az apránként félretett összegekkel előre felkészülhetünk a kiadásokra, így biztosítva gyermekünknek az akadálymentes és gördülékeny életkezdéshez szükséges feltételeket.
Megtakarításunk célja lehet az egyetemi tanulmányok könnyeb kifizetése, amely nem kis összeg egy hatéves szemeszter esetén sem, míg a külföldi tanulmányok költségei jelentősen hatványozódnak. Gyermekünk lakhatási lehetőségeinek segítéséhez is jól jöhet egy nagyobb összeg, akár kisebb lakás vásárlásához vagy az önerő kifizetéséhez. Saját gépkocsi vásárlása is jelentős beruházásnak számít, még a használt autók árai is több százezer forintos vagy milliós költséget jelentenek, amelyre kiválóan felhasználható az évek alatt összegyűjtögetett pénzösszeg.